Leírás
A Shoden® egy újfajta ashwagandha-kivonat, amelyet leginkább a minden eddiginél magasabb hatóanyagtartalma miatt méltatnak. Ez ugyan igaz, de nem különösebben számít. Ami a Shoden®-t valóban érdekessé teszi, arra többek közt egy 2023-as klinikai vizsgálat (PMC10746415) is remekül rámutat: adott hatóanyagkoncentrációjú, azonos hatóanyagmennyiség bevétele egy hagyományos ashwagandha-kivonatnál 18-szor jobb biohasznosulást mutatott. Alkohollal és vízzel is kivonatolják, a legmodernebb technológia alkalmazásával. Így a benne lévő hatóanyagoknak még az általunk idáig használt, eddigi legszélesebb spektrumú hatóanyagtartalommal rendelkező, csak vizes kivonatolással előállított Sensoril®-énál is szélesebb skáláját érik el, amely így még erősebb szinergikus hatást mutathat a felszívódásra nézve is.
A legfejlettebb kivonatolásból adódóakon túl méréssel is igazolva van, hogy a Shoden® nemcsak sokkal több, hanem sokkal többféle hatóanyagot tartalmaz, mint az eddigi legjobb kivonatok, ez az ún. kromatogramjaik összehasonlításán is gyönyörűen látszik.
Adagolási javaslat: Bár az ashwagandhát éhgyomorra szokták szedni, a Shoden® esetében ez kevésbé fontos. Jótékony már napi 1 db is, de alapvetően 1-2 db bevételét javasoljuk reggel, illetve igény esetén ugyanennyit a lefekvés előtti órákban. Céltól függően máskor is bevehető, pl. sportolás előtt. 4-nél többet ne vegyen be egyszerre, illetve 1 nap alatt is legfeljebb 4 db-ot.
Figyelem: Pajzsmirigy-túlműködés és várandósság alatt csak orvosa jóváhagyásával fogyassza.
Az oldalon található termékleírások a gyártó leírásai. Az mfrstore.hu nem vállal felelősséget a leírásokban található gyártói állításokért, azok klinikai tesztekkel, kutatásokkal nincsenek alátámasztva, így tényeknek nem tekinthetők. A gyártók fenntartják a jogot, hogy a termékek összetételét megváltoztassák az mfrstore.hu értesítése nélkül, ezért minden esetben ellenőrizze a gyártó által a termékre ragasztott címkén. A csatolt képek illusztrációk, a termékek csomagolása a valóságban eltérhet.
Az mfrstore.hu által közölt információknál figyelembe vettük az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság ajánlásait.
Amennyiben terhes, szoptat vagy bármilyen betegséget diagnosztizáltak önnél, kérje ki kezelőorvosa véleményét mielőtt táplálék kiegészítőt fogyasztana. A termékek nem alkalmasak betegségek kezelésére és nem helyettesítik a kiegyensúlyozott vegyes étrendet. A termékek kisgyermekektől elzárva tartandók.